Ez egy régi történet.
De elmondom, mert raktárak, telephelyek környékén mindig ott lehet a lehetősége egy tűzesetnek, melyet senki sem kíván,  és amelyet  – természetesen(?!) – senki sem követett el…!

A Nándorfejérvári út 40. szám alatti raktárüzem egyik portása hallott puffanást a fészerraktárból, majd egy újabbat, erősebbet. A raktár fölött füst jelent meg. Az idős portás minden erejét összeszedve futott a portára, ahonnan kolleganője, 8.53-kor a főváros XI. kerületi tűzoltó-parancsnokságára tűzjelző telefonon jelezte, az Alfa Élelmiszer- és Vegyiáru-kereskedelmi Vállalatnál nagy füst van, majd letette a kagylót.

A szolgálatparancsnok I-es riasztást hajtott végre és két gépjárműfecskendővel vonult a helyszínre. Ezt követően a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság hírközpontja a tűzoltási terv szerint III-as riasztást hajtott végre. Újabb tűzjelzések szerint 8.56-kor lángokat és 80 méter magas füstöt láttak. A XI/1-es a helyszín közelébe érve szintén a III-as riasztás elrendelését kérte.

A felderítés alapján egy 20×40 méteres földszintes raktár teljes terjedelmében ég, ahol különböző tűzveszélyes hígítót és festéket tárolnak. Az egyik raj vízsugár, a másik habsugár szereléséhez fogott hozzá, miközben a tűz átterjedt a 8×10 méteres, szabad területen tárolt műanyagkannás lenolajkencére. A sok műanyag kanna szinte egyszerre olvadt meg, és a szétfolyó Forrás: Tűzvédelem 1988. szeptemberi számanagy mennyiségű olaj meggyulladva, égő lávaként hömpölygött a raktártól 40 méterre álló gépjárműfecskendők és sugarak kezelői felé. A tűzoltásvezető azonnal intézkedett a sugárvezetők és a gépjárműfecskendők biztonságos területre való visszavonására, de a közvetlen lánghatásnak kitett gépjárműfecskendők festék-, műanyag- és üvegrészei megrongálódtak, illetve kitörtek.

Az egyik tűzjelző személy – aki az erkélyéről észlelte a füstöt és hívta a 05-öt – a helyszínre sietett, és ott segítségkérő hangokat hallott.

 

Az égő raktárban a kívülről bezárt vasrács kapuba egy 40 év körüli férfi kapaszkodott.

A portáról elhozott kulcsdoboz 6-8 kulcscsomója közül nem tudták kiválasztani a megfelelőt, az életmentésre és oltásra felkészült sugárvezetők útját pedig a hirtelen kiömlő égő veszélyes folyadék elzárta, maguk is életveszélyes helyzetbe kerültek.

A tűzoltásvezető V-ös riasztást rendelt el.

Ekkor érkezett a helyszínre Duray Ferenc alezredes, az 1. tűzoltási csoport vezetője, és átvette a tűzoltás vezetését. A helyzet ekkorra már tovább bonyolódott, a szétfolyó égő olaj veszélyeztette a hatszintes magas- és a földszintes raktárban tárolt óriási mennyiségű tűzveszélyes anyagot, melynek meggyulladása katasztrófaveszélyt jelenthetett volna. A tűzoltásvezető utasítást adott a habsugarak megszüntetésére, majd a VIII/roham segítségével az épületben rekedt férfi kimentésére indult, bár ő már nem adott életjelt magáról. A tűz folyamatos terjedése és a rendkívül nagy hőhatás miatt az életmentést többszöri kísérlet ellenére sem sikerült végrehajtani.

A tűz ekkor már 1000-1100 négyzetméteres területen tombolt. A magasraktár üvegeinek egy része kitört, az épület rámpáján tárolt csomagolt készáru meggyulladt, és égett a magasraktár oldalához épített mosóporraktár is. A helyszínre érkező erőkkel, eszközökkel Duray Ferenc átgondolt bevetést készített elő. Két szakasszal két oldalról kezdte meg a tűz visszaszorítását és oltását. 9.12-kor a porágyú szakaszos üzemeltetéssel, hűtősugarak biztosítása mellett kedzte meg az oltást, majd azt habsugarakkal, habágyúval, Evegén UM habképző anyag felhasználásával folytatták. 9.19-kor, a 2. tűzoltási csoport megérkezésekor a tűzoltásvezető vezetési törzs szervezésével megosztotta az irányítási feladatokat.

Az égő raktár mögötti, 3 méterrel alacsonyabban fekvő építési területre átterjedt a tűz,
és égett több köbméter deszka, az új épület betonszerkezetének zsaluja, az ott létesített szerszámoskamra, disszu- és oxigénpalack-tároló. Egy disszupalack fel is robbant.

9.24-kor 17 darab C-sugárral, 5 darab habsugárral és 1 darab habsugárágyúval oltották a tüzet. Újabb porágyú bevetésével sikerült a tüzet épületen belül tartani, ahol viszont a hígítót, lakkbenzint tartalmazó kannák, palackok folyamatosan robbantak fel, nagy területre szétfröcskölve tartalmukat, amely kifolyt az udvaron összegyűlt víz felületére is. A víz felületén úszó tűzveszélyes folyadék több helyen belobbant, melynek következtében három tűzoltó égési sérüléseket szenvedett, egy rosszul lett.

Ebben az időben érkezett a helyszínre a Tűzoltóság Országos Parancsnokságának operatív csoportja. A helyszínen volt Vágvölgyi József ezredes, az országos parancsnok helyettese, országos parancsnoki ügyeletes. A tűz ekkorra a raktárépület területén körül lett határolva; a tűzoltás vezetését nem vette át. A vezetési törzshöz csatlakozott Barta Iván alezredes, a fővárosi parancsnokság tűzoltási és szolgálati osztályának vezetője.

A helyszínre szállított EVAM habképző anyag felhasználásával, a már megszerelt habsugarakkal és habágyúval jelentős eredményt értek el. 10.39-kor 19 darab C-sugárral, 2 db habágyúval, 10 darab habsugárral a tüzet 90 százalékban eloltották,

de ekkor a habképző anyag elfogyott, és a szétrobbant dobozokból kifolyó folyadék újra meggyulladt.

A vízsugarak hűtő hatása ellenére a tűz újra kiterjedt a raktár nagy területére.

Megérkezett Tímár István ezredes, fővárosi tűzoltóparancsnok, aki bekapcsolódott a vezetési törzs munkájába. Ugyancsak a helyszínre érkezett Héra Attila vezérőrnagy, országos parancsnok.

13.00-kor az operatív csoport vezetője új taktikát vetett fel: a folyamatos visszagyulladást előidéző gőzök és gázok párolgását összefüggő, 1-2 méter vastagságú habtakaróval kell megakadályozni. Erre a célra a legalkalmasabb felszerelés az eddig csak nagy felületű, tűzveszélyes folyadék oltásának tartósítására alkalmazott AKG-800 habfolyató berendezés, EVAM habképző anyag felhasználásával. A vezetési törzs tagjainak és a tűzoltásvezető egyetértése után intézkedtek a százhalombattai tűzoltó-parancsnokságtól 4 darab AKG-800-as habfolyató és a főváros területéről EVAM habképző anyag helyszínre szállítására.

Forrás: Tűzvédelem 1988. szeptemberi száma

Az első habfolyató megszerelése és beindítása után, körülbelül 10 perc múlva a raktárterület felén 1,5 méter vastag habtakaró alakult, a tüzet eloltotta és az oltást tartósította. A második habfolyatóval a végleges oltást sikerült elérni, és a szétfolyt vízfelületen úszó tűzveszélyes folyadékot is letakarni. A felhevült fémszerkezetek a habtakarót nem bontották meg, az még másnap is összefüggő, bár sokkal vékonyabb volt.

A vizsgálat során először azt hitték, az áldozat, és a tűz esetleges előidézője a szomszédos építési terület éjjeliőre. Ő végül előkerült, s kiderült

Szőke János, 32 éves, rendőrségi felügyelet alatt álló férfi égett halálra.
Szőke Jánost két évvel ezelőtt küldték el a raktárból, ahol dolgozott, mert fegyelmi problémák mellett rendszeresen szipuzott a nitrotartalmú anyagokból. Feltehetőleg pár napra beköltözött a raktárba – ahogy korábban is tette – , s a felnyitott nitrohígítós edény közelében, bódult állapotban rágyújthatott.
Bódult állapotát bizonyítja, hogy nem tudott átmászni egy 2,5 méter magas, több kapaszkodási lehetőséget biztosító vasajtón.

(Készült a Tűzvédelem 1988. szeptemberi számában megjelent cikkek alapján.)