Most végre komolyan megvizsgálták, lehallgatnak-e minket az okostelefonjaink…

A Wander kiberbiztonsági cég szakemberei négy okostelefon segítségével tesztelték le, hallgatóznak-e a mobilok.

 

A közösségi oldalakon felbukkanó összeesküvés-elméletek közül az egyik legnépszerűbb talán az, hogy a nagy technológiai cégek – mint a Facebook vagy a Google – az okostelefonok segítségével lehallgatják a felhasználókat, így tökéletesítve a hirdetések megjelenítését. Időről időre jön valaki, aki azt állítja, bizonyítéka van a lehallgatásra.

Mivel az ilyen típusú bejegyzések rendkívül népszerűek, a Wandera nevű kiberbiztonsági cég szakemberei ezért annak jártak utána, mennyire lehetnek ezek az állítások valósak. Spoiler: semmilyen bizonyítékot nem találtak arra vonatkozóan, hogy a mobilokon keresztül lehallgatnák a felhasználókat.

A szakemberek fogtak két okostelefont – a Samsung és az Apple egy-egy készülékét –, majd betették őket egy olyan „szobába”, ahol 30 percen át macska- és kutyaeledelről szóló reklámokat játszottak le. Másik két okostelefont – szintén egy Samsung és egy Apple-készüléket – egy csendes szobában helyeztek el. A kísérlet során a Facebook, a Snapchat, az Instagram, a Google Chrome, a YouTube és az Amazon alkalmazásai futottak a háttérben úgy, hogy azoknak teljes körű hozzáférést adtak a készülékekhez.

A kísérlet végeztével nem csak azt nézték meg, hogy milyen állateledelekkel kapcsolatos reklámokat találnak a platformokon, de a mobilok energiafogyasztását és adatforgalmát is monitorozták. A szakemberek három napon át ismételték  meg a kísérletet, mindig ugyanabban az időben. Kiderült, sem a reklámok megjelenítésében, sem az akkumulátor- vagy az adatforgalom használatát illetően nem történt jelentős változás. A készülékek „aktivitása” hasonló volt azokéhoz, amiket a csendes szobában helyeztek el – írja a BBC.

Bár a mobilokon észleltek adatforgalmat, a szakemberek szerint ez rendkívül csekély mértékű volt, és még azt a szintet sem közelítette meg, amit a digitális asszisztensek „használnak”.

James Mack, a Wandera rendszermérnöke szerint mindez azt jelenti, hogy a készülék nem továbbított semmilyen olyan adatot a felhőbe, aminek köze volt a telefon által hallottakhoz. Eldar Tuvey, a Wandera társalapítója szerint sem történik „titkos adattovábbítás” a mobilokon. Azt pedig nem tartja valószínűnek, hogy ezt esetleg egy olyan módszerrel tennék meg a cégek, amit nem lehet észrevenni.

Tavaly Mark Zuckerberget  is arról kérdezték az amerikai szenátus tagjai, hogy a Facebook lehallgatja-e a mobilon keresztül a felhasználókat, ám ezt a Facebook-vezér határozottan tagadta.

Egy érdekes megállapítást ugyanakkor mégis tettek a kutatók: kiderült, hogy az androidos alkalmazások a csendes szobában, az iOS appok pedig az audio szobában generáltak nagyobb adatforgalmat. Hogy miért, arra egyelőre nem jöttek rá.

Ugyanakkor…

Az amerikai titkosszolgálat megfigyelési ügyeit leleplező Edward Snowden  néhány éve arra kérte a hongkongi hotelszobájában őt felkereső újságírókat, tegyék be a telefonjaikat a hűtőbe. Ezzel nemcsak a kamerákat és a mikrofonokat “hatástalanították”, de a ki- és bemenő rádiójeleket is blokkolták, így csökkentve az esélyét, hogy esetleg a nyomára akadnak. A napokban ismét a telefonok sebezhetőségére hívta fel a figyelmet, de ezúttal a szállodai minibárnál jóval egyszerűbb megoldást javasol a mobilok leárnyékolására – számolt be a Hvg.

Snowden szerint olyan technológiát fejlesztettek ki a titkosszolgálatok, amivel minden okostelefont megfigyelhetnek. A szivárogtató az ismert hardver-hackerrel, Andrew “Bunnie” Huanggal közösen mutatta be azt az eszközt, ami az iPhone-hoz csatlakozva figyeli azokat a jeleket, amik az antennán átfutnak. Mint mondja, ez a módszer jóval megbízhatóbb a készülékeken beállítható repülőgép üzemmódnál, amit szerinte bármikor fel lehet törni. Snowden és Huang azt szeretnék elérni, hogy sikerüljön megvédeni a felhasználókat, de legfőképpen az újságírókat a kormányok kíváncsi tekintete elől. A megoldásnak köszönhetően például azt sem lehet majd követni, hogy az adott személy külföldön épp hol tartózkodik.

(Forrás: HVG)